Advent Pozsonyban, látogatással Schloss Hofban

Képgaléria

Ajánlatot kérek

15.900 Ft/főtől

  • Utazás: Autóbusszal (min. fizető létszám: 40 fő + 4 fő kísérő)

Program:

Buszunk a kora reggeli órákban indul Budapestről, választott helyszínről. Folyamatos utazásunkat csak rövid pihenőkkel szakítjuk meg. A délelőtti órákban megérkezünk a Schloss Hofba, Savoyai Jenő, később Mária Terézia egykori kastélyába.

Látogatás a kastélyban helyi idegenvezetővel (F), majd az adventi vásárban (F) lehetőség nyílik nézelődésre, vásárlásra. (Aki nem megy be a kastélyba, az addig a vásárban vagy a kastély közelében tud sétálni.)

Ezután Kittsee felé vesszük az irányt, ahol a Schoko-csárdában megtudhatjuk, hogy készül a csokoládé, sőt, meg is kóstolhatunk néhány finomságot.

Az édes program után Pozsonyba utazunk. Szabadidőnkben megtekinthetjük Pozsony templomokkal, polgárházakkal teli belvárosát, és az egykor a magyar királyok és királynők koronázási színhelyéül szolgáló Szent Márton székesegyházat, a Prímási palotát, az Ó-városházát és a Szent Mihály-kaput.

A szlovák fővárosban is lehetőségünk nyílik barangolni az adventi forgatagban.

A késő délutáni órákban indulunk haza, Budapestre a késő esti órákban érkezünk meg.

A programváltozás jogát fenntartjuk.

  • Ár tartalmazza

    • az autóbusz,
    • gépkocsivezető költségeit,
    • és az idegenvezetés költségeit
  • További költségek

    • Schloss Hof: felnőtteknek 23 EUR/fő, gyerekeknek 6 éves kortól 13 EUR/fő
    • Adventi vásár a Schloss Hofban: 10 EUR/fő
    • Biztosítás (betegség, baleset, poggyász): 920 Ft/fő felnőtteknek, 460 Ft/fő gyerekeknek

Ajánlatkérés:

A challenge.hu weboldalon a következő linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem. hogy 16. életévét betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy a challenge.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a challenge.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.

Hírek / Akciók

Osztálykirándulás külföldre? Igen!

2023.05.15.

Megnézem

Vendéglátó család

2023.05.15.

Megnézem

Vár a világ!

2023.04.27.

Megnézem
Összes hír megtekintése

Hasonló utazások

Az Aggteleki cseppkőbarlang és Kassa

Az Aggteleki cseppkőbarlang és Kassa

1 nap/0 éj 0 Ft/fő


Megnézem
Mária Terézia öröksége Ausztriában, látogatás Pozsonyban

Mária Terézia öröksége Ausztriában, látogatás Pozsonyban

1 nap/0 éj 0 Ft/fő


Megnézem
Csillagtúra a Francia Riviérán

Csillagtúra a Francia Riviérán

7 nap/6 éj 0 Ft/fő


Megnézem
Velencei kaland

Velencei kaland

3 nap/2 éj 0 Ft/fő


Megnézem